A chiliszószok ásza - A nagymegyeri Burning Angel már több nemzetközi díjat is elnyert!

2019. június 13. - 18:52 | Régió

A nagymegyeri Varga Gábor hétköznapjait Pozsonyban tölti, IT szakemberként tevékenykedik. A hosszú hétköznapok után szívesen tér haza otthonába, a hétvégeken nem mindennapi hobbinak hódol. Mindene a chili, melyből különlegesebbnél-különlegesebb finomságokat varázsol.

A chiliszószok ásza - A nagymegyeri Burning Angel már több nemzetközi díjat is elnyert!
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

Burning Angel (Lángoló Angyal) néven készíti szószait. A „burning” kifejezés a chili erejére, míg az „angel” Gábor nevére utal.

Gábor chilipaprika szeretete mondhatni az egyik kollégájának köszönhető. „Egyik nap kaptam a kollégámtól három darab chilipaprikát, amit arrébbtettem az asztalomon, majd fél óra múlva megvakartam a szememet. Annyira csípett, hogy szinte alig láttam. Végül megkóstoltam és kifejezetten ízlett. Így indult a mi történetünk”- mesélte el.

„2015-ben tíz darab palántával kezdtem, melyből saját részre, bő hét liternyi szószt sikerült készítenem. Volt gyengébb, erősebb, középerős és nagyon erős chilim, ami önmagában ehetetlen. Ki kellett találnom valamit, amivel fogyaszthatóvá tettem. Így jött a chiliszósz ötlete, paradicsomos alappal. Családon belül, elég gyorsan elfogyott az említett hét liter. A következő évben közel 120 palántát ültettem el, ezzel párhuzamosan elkezdtem intézni az őstermelői engedély megszerzését. Mire elkezdtek érni a paprikák, már rendelkeztem is ezzel”- kezdte Varga Gábor.

Annak érdekében, hogy bepillantást nyerjen a chilik világába, első ízben a nagymarosi és a solymári fesztivált látogatta meg. A kellemesen fűszeres darabokon át a nagyon erősig mindent megkóstolt, ami a kínálatban szerepelt. A tapasztalatszerzésnek köszönhetően gyorsan kialakult a saját ízvilága és stílusa. Idén már közel háromezer palántával vágott neki az évnek. „A változékony időjárás miatt sajnos az elején nem úgy nőttek a palánták, ahogy kellett volna, de azért bízom a legjobbakban, úgy hiszem, hogy a chilik a gondoskodásunknak köszönhetően szépen fognak teremni”- tette hozzá. Nemcsak a chilipaprikát, de a szószokhoz szükséges paradicsomot és fűszernövényeket is Gábor termeli kertjében. Két helyen: Nagymegyeren és Eperjesen termeszti növényeit. „Ennek egyik előnye, hogy az esetleges gondok, problémák elkerülik az egyik-másik kertet. Például, ha valamiféle parazita támadja meg a növényeket, akkor sem megy minden kárba, hiszen ott a másik kert, amelyben egészséges növények teremnek.”

Gábornak akad segítsége is a családja mellett. Tamás mezőgazdasági szakemberként főként a termesztésben segít, de már új termékek is készültek az ő ötletei alapján. „Tavaly az ő szakértelmének köszönhetően sikerült lényegesen nagyobb hozamot elérnünk illetve megelőzni a betegségeket.”- hangsúlyozta. A másik segítője Kata, aki a nemzetközi sikereket elért Nyúli Tüzes Chili tulajdonosa, készítője.” Kata főleg a palánták nevelésének terén lát el minket hasznos tanácsokkal, de a kétméteres chilinövényei titkát még nem fedte fel.”. Ezen kívül egy közös szószon kezdtek el dolgozni „Kitaláltuk, hogy a kettőnk ízvilágát egyesítjük, és megalkottuk az első nemzetközi együttműködésben elkészített barbecue szószt.”

Gábor családjában nagy szerelemnek számítanak a csípős ételek. Az összes általa készített ínyencséget aktívan használják a konyhában. Nemcsak az elő- és főételbe kerül a chiliből, de akár a desszertbe, a tortába, sőt a palacsintába is! „Anyukám nagyon rákapott a chilis dzsemre. Felbont egy üveget, s azt veszem észre, hogy két nap alatt elfogy.” A keresztlánya nyolcéves korától eszi a chiliszószokat és a legerősebbek a kedvencei.

Az ízesítésnél az egyik fő szempontja, hogy az alapanyagok könnyen megtermelhetők legyenek, illetve szeret hű maradni a hagyományos ízekhez.

Az összes chiliszósz saját maguk által megtermelt zöldségekből készül, tartósítószer nélkül.

A chilik, a színes és egzotikus paradicsomok, sőt a Holy Shit szószhoz a hurmikaki is Csallóközben terem. Kedvence a zeller-petrezselyem ízesítésű zöld chiliszósz, mely elmondása szerint szinte bármilyen ételbe belecsempészhető. „Jómagam leginkább a gulyáshoz és a pörkölthöz szeretem hozzáadni. Amikor megdinsztelem a hagymát, hozzáadok belőle egy kanálnyit, csak ezután teszem bele a pirospaprikát és a húst. Ennek az íze belefő a húsba, s egy különleges, ínyenc hatást kelt”- árulta el.

A szószok elkészítése kitartó munkát és türelmet igényel, hiszen van, amely 48 órán át készül. Szinte az összes szósz mexikói stílusban készül, paradicsomos alappal, amelybe a szósztól függően kerül bele a chili és a többi hozzávaló, mint a hagyma, fokhagyma, fűszerek. A hozzávalókat fokozatosan adagolja, odafigyelve a recept lépéseinek betartására. „Amikor a fűszerek 80%-a már benne van, akkor következik az intenzív kóstolás, ugyanis minden évben minden változik. Például a tárkony íze, aromája függ attól, hogy tavaszi vagy nyári szedésből való-e. Ezért a hozzáadott mennyiségek minden főzés alkalmával kicsit eltérők”- tudtuk meg Gábortól.

A szószokon kívül több fajta szárított chili chips, paradicsomdzsem, chilis dzsem és fűszeres chiliolaj is kerül ki a konyhájából. Ezekben a kellemesen gyengétől a kellemesen erősig minden fajta chili megtalálható. „Túlzásokba nem esem. Szeretem, ha a chili íze mellett az étel ízét is érezni.” A felhozatalból több terméke díjnyertes. 2017-ben, Louisiana-ban a The World Hot Sauce Awards ultra hot (ultra csípős) kategóriájában első helyen végzett a Mr.T nevű szósza. A New York-i The Hot Pepper Awards versenyen a pepper blend (paprikamix) kategóriában az 500 nevező közül az Intro szósza végzett a második helyen. A The World Hot Sauce Awards egy újabb évadában a Fever nevű lett az indiai szószok kategóriájának harmadik helyezettje, az édesanyja receptje alapján készült Killer Tomatoes paradicsomdzsemje pedig a második helyen végzett. Júniusban egy újabb díjat zsebelt be. Az International Flavor Awards nevű verseny az olajok kategóriájában második díjazottja a Burning Angel Chili Oil No. 1 (chiliolaj) lett. „Szeretjük megmérettetni magunkat. Érdekes megtudni azt, hogy nemzetközi szinten mennyire felelnek meg a mi készítményeink. Ezen túl motivál, ha azt látom, jó az, amit csinálok”- mondta el Varga Gábor.

Nemrégiben Csallóköz közkedvelt séfjével, Tatai Robival kezdett el együttműködni. „Közösen tervezünk készíteni több szószt, amelyben mindkettőnk ízlésvilága jelen lesz, továbbá Robi receptekkel segíti majd a munkánkat.”

A Burning Angel termékek folyamatosan megtalálhatók az őstermelői piacokon, illetve június 15-én, Eperjesen, az Eperfesztiválon találkozhatunk Gáborral ahová egy limitált kiadású chiliseperszósszal készül.

SzC

(PR-cikk)