Csáky a füle botját sem mozdítja, pedig egy politikai ősbűn került reflektorfénybe

2018. szeptember 17. - 11:15 | Belföld

A Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője, a tömörülés korábbi elnöke úgy tesz, mintha teljesen hidegen hagyná egy befolyásos szlovákiai magyar személy nyilatkozata, pedig a brüsszeli honatya politikai hitelessége forog kockán. Ahogy arról portálunk beszámolt, Világi Oszkár éppen egy hete árulta el egy - a DenníkN által szervezett – beszélgetésen, hogy Csáky Pál írásban kért elnézést tőle a 2007-es kampánya miatt. Ez a 11 évvel ezelőtti időszak volt az, ami megalapozta Bugár Béla leváltását az MKP éléről és ami elvezetett a Híd létrehozatalához. Meg ahhoz is, hogy az MKP kigumizza magát a szlovák parlamentből.

Csáky a füle botját sem mozdítja, pedig egy politikai ősbűn került reflektorfénybe
Facebook

A Slovnaft vezetője a szlovák napilap által összehozott, és eredetileg a magyarországi állapotokról szóló eszmecserén egy kérdésre reagálva felelevenítette azt a korteshadjáratot, ami megelőzte az MKP 2007-es tisztújító kongresszusát. Ennek az akkori pártelnökkel, Bugár Bélával szemben megfogalmazott Csáky-féle kampánynak az volt a lényegi eleme, hogy Bugárt az MKP mögött álló oligarchák - elsősorban Világi Oszkár - emberének tüntesse fel. Erről szólt a "gazdasági háttérnek van egy saját pártja“ meghatározás.

Ezzel összefüggésben nyilatkozta a múlt héten Világi, hogy bár "ez a Csáky kampányának a része volt", de már „írásban elnézést kért az igaztalan állítások miatt“, azaz az MKP jelenlegi europarlamenti honatyája „írásba adta azt is, hogy többször már nem hozakodik elő" az akkoriban hangoztatott oligarchás konstrukcióval.

(Az alábbi felvételen a vonatkozó rész 1:07:33-tól látható)

Az MKP-s politikust portálunk öt napja szólított meg egy levéllel, amiben rákérdeztünk, mit szól ehhez a Világi-féle nyilatkozathoz, amiről videófelvétel is készült. Hogy tényleg igaz-e, hogy írásban ismerte volna el a DAC jelenlegi tulajdonosának, hogy nem állított igazat a 2007-es kampányában Világi és Bugár viszonyáról.

Ami azért is lenne érdekes fordulat, mert Csáky 2007 óta következetesen viszi tovább ezt a „Bugár idején oligarchák irányították a pártot“ narratívát, és a szlovákiai magyar köztudatban eddig ismeretlen volt ez a csákys - írásba adott - meakulpázás. Amiről ha kiderülne, hogy tényleg igaz, akkor az egyfajta politikai szenzáció lenne. Mert az azt jelentené, hogy Csáky 2007-ben hazugsággal került az MKP élére, ami aztán elvezetett ahhoz, hogy a párt kipenderüljön a szlovák törvényhozásból. Sajnos, megkeresésünkre Csáky Pál egyelőre nem válaszolt, ezért csupán a DenníkN-es rendezvényen elhangzottakból vonhatunk le következtetéseket. Annál is inkább, mert Világi Oszkár szintén nem óhajtott többet hozzátenni ahhoz, mint ami az említett beszélgetésen elhangzott.

Ha igaz ez a bocsánatkérés, illetve a - Csáky által sokszor elismételt - hazugságok beismerése, arra valószínűleg jó pár évvel a 2007-es tisztújító kongresszus után kerülhetett sor. Hiszen több mint egy évvel a sorsdöntő közgyűlés után, 2008 májusában az akkor pártelnökként nyilatkozó politikus a sme.sk hírportálnak még azt magyarázta, hogy az Új Szót nem a lap impresszumában feltüntetett főszerkesztő (Molnár Norbert), hanem Világi Oszkár irányítja. Egy évvel később, 2009-ben meg arról beszélt Csáky, hogy a Híd gazdasági érdekcsoport - na meg persze a hazugság és az emberbutítás - pártja.

De ugorhatunk is egy nagyot, és álljon itt az Európai Parlament MKP-s képviselőjének csakypal.eu-s honlapja, ahol még két esztendeje, azaz 2016-ban is szólt a régi nóta, miszerint az MKP-ban "2006-ra a többség számára világossá vált, hogy Bugárt Világi Oszkár, Czucz István és Gyurovszky László mozgatják. Emiatt következett be a forradalom, amely az elnökváltáshoz vezetett. Az már egy más – a szlovákiai magyar közösség erkölcsi állapotáról szóló szomorú – tény, hogy 2010-ben ez a szlovák-magyar tákolmány a maga nyilvánvalóan korrupciós hátterével kapott több szavazatot." - írta Csáky.

Aztán idén már lemaradt Világi neve a Csáky-féle felsorolásból. A politikus márciusban rakta fel a közöségi oldalára a "Felvidéki magyar látlelet, 2018" alcímű írását, ahol arról értekezik, hogy amikor teljesen nyilvánvalóvá vált számára, hogy "az MKP-ban a háttérben tisztátalan játékokat folytatnak egyesek Bugár tudtával ..., a 2007-es kongresszuson legitim módon leváltottuk Bugárt és a gazdasági lobbit. Gyurovszky, Simon, Bugár ezt azonnal megértették és kiváltak az új vezetésből. Ettől függetlenül azonban ma is hangsúlyoznunk kell, hogy a korrupciós hidrával eddig egyedül az MKP számolt le a vezetésemmel, 2007-ben."

A hidrákkal harcoló Csáky Pál még hitelesebbé tehetné a nemes célért, a káros befolyással bíró oligarchákkal folytatott küzdelmét, ha időt szakítana megválaszolni az aránylag egyszerű kérdéseinket, mi igaz a 2007-es kampányát érintő elejtett megjegyzésekből. Mi a valóságtartalma annak, hogy tizenegy évvel ezelőtt állítólag hazugságra építette a pártelnöki kampányát, ami oda vezetetett, hogy az MKP azóta egy parlamenten kívüli tömörüléssé olvadt le. Amíg ez nem tisztázódik, a mitologikus értelemben vett, és a korrupcióval összefüggésbe hozott mesés szörnyetegekkel nem hogy leszámolt volna az europarlamenti képviselő, hanem egyenesen a tenyeréből eteti őket.

(sárp)