DAC: Ismert a kupanegyeddöntő pontos időpontja

A Slovnaft Cup elődöntőjéért zajló párharcban a második vonalban szereplő Poprádot fogadja a DAC. 

DAC: Ismert a kupanegyeddöntő pontos időpontja
Fotó: Cséfalvay Á. András

A Slovnaft Cup negyeddöntőjének sorsolása alapján a DAC az FK Poprád együttesével találkozik a kupasorozatban. A másodosztály jelenlegi negyedik helyezettjét a MOL Arénában fogadják.

A mérkőzést 2020. március 4-én, szerdán, 18:30 órai kezdettel rendezik.

Akárcsak a szlovák kupa első öt fordulójában, a negyeddöntőt is egy győztes mérkőzésre játsszák. Döntetlen eredmény esetén nincs hosszabbítás, rögtön a tizenegyespárbaj következik. 

A hazai kupasorozat történetében eddig mindössze egyetlen alkalommal találkozott a DAC a Popráddal, méghozzá 2017. március 7-én. Akkor is a kupa ugyanezen fázisában, tehát a negyeddöntőben csaptak össze velük, szintén a MOL Arénában. A DAC nyomasztó mezőnyfölénye ellenére akkor a vendégcsapat meglepetésre 0:1-es győzelmet aratott, amelyről Šesták már a 4. percben szerzett korai találata döntött. Van tehát miért visszavágni a Tátra alatti gárdának!

A DAC programja a tavasz kezdetén:

Fortuna liga, 19. forduló: 2020.02.16, vasárnap, 15.00 óra: DAC-Senica (az RTVS élőben közvetíti)
Fortuna liga, 20. forduló: 2020.02.22., szombat, 14.00 óra: Ružomberok-DAC
Fortuna liga, 21. forduló: 2020.03.01., vasárnap, 15.30 óra: Zsolna-DAC (az RTVS élőben közvetíti)
Slovnaft Cup, negyeddöntő: 2020.03.04., szerda, 18.30 óra: DAC-Poprád
Fortuna liga, 22. forduló: 2020.03.07., szombat, 15.30 óra: DAC-Nagyszombat (az Orange sport élőben közvetíti)

A 2019/20-as szezonbérlet a DAC-Poprád kupamérkőzésre is vonatkozik, tulajdonosaik számára ingyenes a belépés.

DAC1904