DAC-Slovan: Kmotrík elárulta, hogy néhány játékosuk lázasan lépett pályára a DAC ellen

Sokakat felháborított ifjabb Ivan Kmotrík, a Slovan vezérigazgatójának viselkedése a DAC elleni vasárnapi bajnoki rangadón, aki fel-alá futkosott a csapatát buzdítva a pálya szélén.

DAC-Slovan: Kmotrík elárulta, hogy néhány játékosuk lázasan lépett pályára a DAC ellen
Ifjabb Ivan Kmotrík (Fotók: Cséfalvay Á.András)

A DAC vezetőedzője meg is említette mindezt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. "Számomra meglepő volt, ugyanis azt hittem, a kispadnál csak licenccel rendelkező személyek edzősködhetnek. Németországban ez nem történhetett volna meg" - fogalmazott.

Storck nem értett egyet a mérkőzés elhalasztásával és meg is lepte őt a keret, amivel végül felállt a Slovan. A klub ugyanis a mérkőzés előtt egy nappal jelentette be, hogy 14 játékosának koronavírustesztje pozitív lett, és karanténba került a csapatot irányító stáb is.

"Meg voltam lepve, ugyanis az előző mérkőzéshez képest csak egy játékos hiányzott" - húzta alá.

Kmotrík úgy nyilatkozott, ez nem róla szól, ő csak segíteni próbált a csapatnak minél jobb teljesítményt elérni. "Emotív ember vagyok, együtt élek a mérkőzéssel, ugyanez történt a kispadnál" - fogalmazott. Bravúros teljesítménynek nevezte, amit a játékosok a pályán mutattak.

"Tartottunk attól, hogy a Covid-19 tovább terjed, némely játékos lázasan lépett pályára, ami azt jelenti, hogy nem voltak száz százalékosak. A stáb többé-kevésbé hiányzott... Lesz egy újabb tesztelésünk, meglátjuk, mennyi pozitív lesz azok között, akik játszottak. Tegnap (szombaton - a szerk. megj.) némelyek lázasak voltak, voltak, akik lázasan játszottak. Azért jöttek, hogy megmentsenek bennünket. Normális esetben 4-5 játékossal több hiányzott volna és még nehezebb helyzetbe kerülünk" - árulta el Kmotrík.

A mérkőzés előtti antigén tesztjeik ugyan negatívak lettek, de szerinte ez nem jelenti azt, hogy a betegség nem jön ki rajtuk később.

"Már az elmúlt napokban is megtörtént, hogy valakinek hőemelkedése volt, de az antigén teszt még nem mutatta ki, hogy pozitív, csak egy-két nappal később. Ugyanakkor influenzaszezon is van, nemcsak a Covid eredményezhet lázat" - mondta.

(Šport.sk)