Dubajban járt a búslaki olaj!

2019. február 28. - 11:38 | Régió

Egy gigantikus élelmiszeripari kiállításon vett részt a múlt héten Búslaki Tangazdaság által gyártott napraforgóolaj.

Dubajban járt a búslaki olaj!
Fotók: Búslaki Tangazdaság

A Gulfood a világ legnagyobb élelmiszeripari nagyvásárja, melyet immár 24. alkalommal, idén február 17. és 21. között rendeztek meg Dubajban. Mintegy 100 ezer négyzetméter területen összesen 4200, a világ minden tájáról érkező kiállító mutatta be portékáját, Szlovákiából az állami SARIO ügynökség által felállított stand részeként nyolcan, köztük a Búslaki Tangazdaság – tudtuk meg Matyó Lászlótól, a Búslaki Tangazdaság kereskedelmi osztályának vezetőjétől.

„A hidegen sajtolt bio és nem bio minőségű napraforgóolajainkat prezentáltuk. Pozitívak a tapasztalataink, mivel a trend egyértelműen afelé mutat, hogy egyre több helyen, így a Közel-Keleten is fokozatosan mind többen érdeklődnek az egészséges, jó minőségű élelmiszerek iránt, a hidegen sajtolt napraforgóolajaink pedig ebbe a kategóriába tartoznak”

– húzta alá, hozzátéve, hogy amikor a vállalat elkezdett működni ezen a területen, a bio termékek még kevéssé voltak elterjedtek.

Ma viszont már összesen 17 országba exportálnak Szlovákiából. EU-n belüli és azon kívül európaiakba, továbbá Szaúd-Arábiába.

Matyó László elmondta azt is, hogy néhány évvel ezelőtt már jártak Dubajban kiállítóként egy kisebb rendezvényen, a Gulfoodon pedig többször is látogatóként, kiállítóként viszont először.

„Pénteken jöttünk haza, és azóta folyamatosan keresnek, tehát érdeklődés mutatkozik irántunk, aminek pedig nagyon örülünk” – szögezte le.

(parameter)