Elérik a céljukat az ételreklámok a hízásra hajlamosaknál

Az elhízásra hajlamosító génnel (FTO) bíró gyerekek jutalmazásért felelős agyi területe erőteljesebben reagál a gyorséttermi ételeket népszerűsítő televíziós reklámokra - állapították meg a szakértők.

Ez az első olyan tanulmány, amely azt vizsgálta, hogyan befolyásolja az agy ételreklámokra és egyéb, az evésre vonatkozó célzásra adott reakcióját az FTO gén - hangsúlyozták az amerikai Darthmouth College kutatói, akik eredményeiket a Proceedings című tudományos lapban mutatták be. 

A szakértők szerint kutatásuk segít megérteni, hogy a többiekhez képest miért hajlamosabbak egyes gyerekek túl sok egészségtelen ételt enni.

A tanulmányba 72 gyermeket vontak be, a 9-12 évesek televíziós műsort néztek, miközben mágneses-rezonancia szkennerrel vizsgálták őket.

A televíziós műsort több, összesen tizenkét perces reklámszünettel szakították meg, ezek fele gyorséttermi ételeket, másik fele nem ételeket reklámozott.

"A gyerekek által a televízióban látott reklámok egyharmada ételt népszerűsít és mindegyikük evésre szólít fel" - mondta Diane Gilbert-Diamond, a Darthmouth College epidemiológusa.
"Korábbi munkáinkból tudjuk, hogy a genetikai okokból túlsúlyra hajlamosabb gyerekek sokkal inkább túleszik magukat, miután ételreklámokat láttak a televízióban, még akkor is, ha nem éhesek.

Az agyi vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy ezek a gyerekek sokkal fogékonyabbak ezekre a felhívásokra és az ételreklámok limitálása hatékony módszer lehet a gyermekelhízás elleni küzdelemben" - fejtette ki a szakértő.

(MTI)