


A területre lucfenyő, jegenyefenyő, valamint bükk, kőris és juhar került.

Mert van, amit nem lehet elég korán elkezdeni.

2030-ra Szlovákia első klímasemleges intézményévé akarnak válni.

Több mint 13 ezer euró támogatást kapott az önkormányzat.
Négy hétvégén több mint 130 fát ültettek ki Nagyabony község közterületein.
Mintegy 400 idő előtti halálozás lenne megelőzhető.
A befolyt összegből fákat ültetünk ki a csallóközi falvakban.
Zselízen a napokban 89 új fát ültetnek ki a "Zöld települések" projekt keretében.
Négy városrészben összesen 96 fát ültettek ki.
Csaknem 500 fa kerül kiültetésre november elején a Csallóköz 20 településén.
A faültetés négy területet érint, ezeket lakossági kérelmek alapján választották ki.
A fákat több mint 1,4 millió helyszínen ültették el.
Így akarják ellensúlyozni akarja az erdők kivágásának hatásait és a klímaváltozást.
Az akció célja a Hviezdoslav lakótelep megszépítése volt.
A hétvégén a gardróbvásár mellett megvalósult a faültetés is.