Gőgh Árpád: „Számomra a labdarúgás hivatás!”

Mikor és hol kerültél kapcsolatba először a labdarúgással? Mikor döntötted el, focista akarsz lenni?

A szülőfalumban, Felsőpatonyban ismerkedtem a labdarúgással, ott is kezdtem a diákcsapatban, később az ifikhez kerültem, 16 évesen pedig már a felnőttekkel játszottam.

Hány évesen fociztál először?

Már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy sokszor azért nem engedtek játszani, mert túl kicsi voltam. Mármint a kortársaimhoz képest. Vékony alacsony gyerekként az óvodában és az iskolában is a legkisebb voltam. Abban az időben még nem voltak így besorolva a diákcsapatok, mint most, hogy U11, U13. Egy diákcsapat volt, ahol nyolc éves kortól 14-15 éves korig játszhattunk.

Annak ellenére, hogy nem vagy magas, gyors voltál?

Inkább technikás. Úgyhogy az ügyességem miatt kezdtem olyan korán focizni, de sokszor azért nem tudtam érvényesülni, mert voltak nagyobb és idősebb srácok, akiket hiába cseleztem ki, félrelöktek, vagy elvették tőlem a labdát. Először még nem nagyon mutatkozott meg a tehetségem, mert hiába voltam technikás, ők nagyobbak, erősebbek és gyorsabbak voltak. Amikor később én is megerősödtem, már jobban ment a foci.

Megerősödtél hát és egyre jobb lettél. Majd a felnőttek közé kerültél mondhatni elég fiatalon.

Az ificsapatban játszottam, amikor Brányik Sanyi bácsi kinézett magának és 16 évesen felvitt a felnőtt csapatba, ahol akkoriban ő volt az edző. De az alapokat Horváth Zoltántól (Szerk. megj.: jelenleg a felsőpatonyi alapiskola igazgatója) sajátítottam el, aki a diákcsapat edzője volt. Az ifiknél a testvére, Horváth József és a felnőtt gárdában már Brányik Sándor volt az edzőnk.

Brányik még számos játékosnak segített…

Nagyon ki tudta szemelni a tehetségeket, volt hozzá szeme. Ő lett az edzőm, de nagyon korán elvittek katonának, alig töltöttem be a 18. életévemet. Akkor a szintén felsőpatonyi származású Ravasz József segített, aki éppen Ógyallán játszott, hogy Komáromba helyezzenek, így a katonaság mellett Ógyallán fociztam tovább.

Ez csak a katonaság idejére vonatkozott?

Így van, hiszen másfél év után hazatértem és Felsőpatony színeiben folytattam tovább a játékot az 1B osztályban, ami a mostani 5. ligának felel meg. Ez az állapot azonban csak két hétig tartott.

Megkerestek máshonnan?

Egyik nap, amikor otthon voltam, csöngettek. Kimentem a kapuhoz és ott állt a DAC vezetőségének két tagja, Csóka Zoltán és Petes Lajos. Brányik Sanyi bácsi ajánlatára érkeztek, mert azt mondta nekik, hogy miért hordják ide Csehország minden részéből a játékosokat, hiszen egy első ligás focista Felsőpatonyban üldögél. Ez 1992-ben volt, tehát a Csehszlovák liga utolsó szezonjában még játszottam, amikor harmadikként végzett a DAC. Ekkor voltam 20 éves.

Mennyi ideig voltál a DAC labdarúgója?

Elég sokáig, mert ha nem is itt játszottam, akkor kölcsönjátékon voltam. Így fociztam például másfél évig Homonnán, vagy a magyarországi Keszthelyen NB 2-ben fél évig. Ezt is Brányik Sanyi bácsinak köszönhetem, sőt, köszönhetjük, hiszen hárman kerültünk akkor a magyar csapathoz Klempa Szilárddal és Gombos Attilával együtt.

Milyen volt a magyarországi kiruccanás?

Elkeseredve mentem, mert akkor itthon edzőváltás után kicsit félretettek bennünket, ezért is volt ebből a szempontból jó Keszthely, de mégis egy kieső csapatban kellett játszanunk. Ám minden rosszban van valami jó, és ennek segítségével kerültem végül a győri ETO-ba.

Hogyan sikerült ez?

Keszthelyen 1995-ben játszottam, ahol Reszeli Soós István volt az edző, de miután én visszakerültem Dunaszerdahelyre, az 1996-97-es szezonra, őt kinevezték a győri ETO edzőjének. Mivel ismert, tudta hogyan focizok, ezért elvitt az ETO-ba játszani.

A kilencvenes évek közepéről beszélünk. Akkor nagy dolog volt ez?

Azt lehet mondani, hogy akkoriban nem nagyon engedtek játékosokat külföldre, mert amikor először mentem Győrbe, nagy volt a huzavona. Nem volt egyszerű megegyezni a két csapatnak, így végül Győrbe egy évre szerződtem kölcsönjátékra. Ám a DAC visszaesett a 2. ligába, úgyhogy Sánta Imre klubelnök visszahívta Radványi Mikit, Jano Kapkot és engem, hogy a következő szezont otthon játsszuk.

És?

Felvittük a DAC-ot az első ligába az 1997-98-as idényben.

Ezután ismét elvittek…

A következő szezont megint Magyarországon, de most Székesfehérváron töltöttem. A Videoton csapata kiesett a 2. ligából és a városban akkor volt még egy NB 1-es csapat, amely Agárdról indult, a Gázszer FC. Ehhez a csapathoz kerültem és Székesfehérváron, a Videoton stadionjában játszottuk a mérkőzéseinket. Nagyon jó kis csapatunk volt, ám csak fél évet töltöttem ott, mert közben elfogyott a pénz. A tulajdonos jelentette be és azt mondta, aki akar, a szezon végéig maradhat, aki nem, annak átadja az igazolványát és mehet bármelyik csapathoz. De ez egy olyan jó társaság volt, hogy akkor senki nem állt fel, így végigjátszottuk a szezont és végül a negyedik helyen végeztünk.

Tehát ott véget ért a csapat pályafutása, elfogyott a pénz. Mihez kezdtél?

Természetesen hazajöttem és február elején leszerződtem a pozsonyi Slovanhoz. Ezért a szurkolóktól, ismerősöktől persze kaptam hideget-meleget.

Miért a Slovan, miért nem mentél vissza a DAC-ba?

Amikor decemberben megszűnt a Gázszer FC, visszatértem és a következő év elejétől a DAC-cal kezdtem edzeni, mert itt szerettem volna játszani. De eltelt egy hónap és nem kaptam szerződést, csak hitegettek. Február elején pedig csörgött a telefonom, Venczel Sándor keresett, aki korábban kapus-edző volt Dunaszerdahelyen. Megtudta, hogy hazajöttem Magyarországról és itthon nem kapok szerződést, ezért megkérdezte, nem mennék-e el a pozsonyi Slovanhoz egy hét próbajátékra. Elfogadtam az ajánlatot és két nap után szerződést ajánlottak.

Milyen volt a pozsonyi együttesnél ez az időszak?

Azt el kell mondanom, egyszer sem bántottak azért, mert magyar vagyok, sőt, úgy befogadtak, hogy az akkor ott focizó válogatott játékosok folyton hívtak magukkal kávézni. Amikor odakerültem, cserejátékos voltam, de ahogy később pályára léptem, a szurkolótábor azt kiabálta, hogy RIA-RIA-HUNGÁRIA. Kiintettem nekik és megtapsoltak. Persze akkor is voltak buta bekiabálások, de ennyire nem volt elfajulva, mint most. Ezért nem szeretem az internetet, ezért nincs is bekötve hozzám, még a telefonom is „buta”. Az emberek meg annyira fel tudják egymást húzni ezzel az internetes üzengetéssel és azóta vannak ezek a nagy ellentétek. Mert hangsúlyozom, az eltelt idő alatt a Slovannál soha semmilyen problémám nem volt.

Meddig tartott a Slovan-kariered?

Két évet töltöttem a pozsonyi csapatnál, majd fél évre visszakerültem Győrbe. Onnan két hét próbajátékra hívtak az Újpest csapatához, ahol már elő is volt készítve a szerződésem, azt aláírtam, de a vezetőség végül úgy határozott, mást választanak helyettem. S mivel egy évben csak két klubhoz szerződhetek és Győrből eljöttem, viszont az Újpest nem engedett játszani, ezért fél évig nem focizhattam. Otthon voltam, majd amikor letelt ez az időszak, Ausztriába kerültem, ahol harmadik ligát rúgtam Stadlauban, Bécs 23. kerületében. Itt három és fél évet töltöttem, majd fél évre Neusiedlbe kerültem, ahol szintén 3. ligát játszottunk. Akkor aztán ismét megkerestek itthonról, amikor az Antal-Mohseni páros átvette a DAC-ot, hogy jöjjek haza, én pedig szívesen jöttem. Osztrák edzőnk volt, egy bizonyos Robert Pflug, aki nem nagyon csípett, leültetett a kispadra és közel fél évig nem is játszhattam. Akkor szólítottak meg aztán a szenci csapattól, ahol Matlák Sándor volt az elnök, úgyhogy elmentem oda játszani egy évre.

Innen Galántára mentél, majd Ekelre vitt az utad…

Itt egy sikeres szezont zártunk, mivel a negyedik ligát is megnyertük akkor, de végül a tulajdonos kijelentkezett a járási osztályba. Ekkor elkezdtem egyre közelebb jönni hazafelé. Nagymegyeren játszottam, majd Bősön. Már a nagymegyeri éveim alatt megkeresett a hodosi polgármester, Balódi László, hogy menjek hozzájuk játszani, próbált rábeszélni. De akkor még magasabb osztályban akartam focizni, mint Bős, amely a 3. ligában szerepelt. Aztán innen visszamentem Nagymegyerre edzőnek és végül 2016 szeptemberében adtam be a derekam Hodosnak. Pont egy olyan mérkőzésre érkeztem, amire mindig nagyon sok embert vonzott, a Hodos-Nagyabony „el-clasico” összecsapáson léptem először pályára, ahol megvertük a nagyabonyi gárdát 5:0-ra. Abban a szezonban a második helyen végeztünk és mivel Illésháza, akik az első lettek, nem léptek feljebb a 4. ligába, így Hodosnak volt lehetősége, akik éltek is vele.

Milyen volt ez a hodosi időszak?

Csak jó értelemben gondolok vissza az eltelt két évre és nagyon örülök, hogy végül a sok rábeszélés meghozta gyümölcsét és Hodosba igazoltam Nagymegyeről. Talán kicsit féltem is tőle…

Mitől féltél?

Kicsit tartottam az V. ligától, de mégis hagytam magam rábeszélni, és nem bántam meg. Nagyon jó volt, mondhatni, otthonra leletem, mert örömmel jártam az edzésekre, szerintem az emberek is megszerettek. Nagyon jó volt a csapat és a vezetőség, mindenki, aki a sport körül mozgott és mozog a faluban.

Azóta eltelt két év és Nagyabonyba igazoltál, ahhoz a csapathoz, amelyik ellen első hodosi mérkőzéseden játszottál. Miért döntöttél Nagyabony mellett?

Megmondom őszintén, nem a sportban fáradok el, hanem az utazásban. A IV. ligában pedig olyan ellenfelek vannak, amelyek után sokszor két órát is kell utazni. Tehát két óra oda az út, kettő vissza, és még a mérkőzés. A DAC U19-eseinél vagyok edző, ami sok időt vesz el, nemcsak az edzések, de a mérkőzések tekintetében is, így elmegy az egész hétvégém. Ez nekem kicsit sok volt. Ebből a szempontból jobb az 5. liga, több derbimeccs van, húsz perc alatt ott vagy szinte az összes mérkőzésen. Ha Hodos visszajelentkezett volna az 5. ligába, biztosan maradok.

Azokhoz a húsz évesekhez képest, akik a ligában jelenleg játszanak, a magad 45 évével már mondhatni korosnak számítasz. Mégis leiskolázod ezeknek a focistáknak a zömét.

Azt hiszem a negyedik liga legidősebb játékosa voltam, de talán ez igaz az ötödik ligára is. Ez a jó géneknek köszönhető és úgy gondolom, hogy őserő-típus is vagyok. Soha nem adtam fel, mert hatalmas akaraterőm van, úgyhogy lehetséges, ez is hozzásegített. Sajnos most, ahogy edzem a gyerekeket a DAC-ban, észre kell vennem, hogy ez már egy más generáció. Ha végigmegyünk a környező községek focicsapatain, akkor nem nagyon van velem egyidős játékos. Esetleg néhány klubban akad 38-40 éves labdarúgó, ők a rutinosak, ők húzzák a csapatot.

Mi lehet ennek az oka szerinted?

Talán a gyerekek hozzáállása már nem olyan, mint a miénk volt régen. Kényelmesebb világ lett talán, a mi időnkben jobban meg kellett küzdeni mindenért. A mostani gyerekeknek már minden a szájukba van adva és elkényelmesedtek. A mai generáció tagjai talán már nem is fognak annyi idősen focizni, mint én most. Sokszor azt látom, hogy huszonévesen feladják.

Te még mindig nagyon jól bírod, ezt látni a pályán, a játékodon és kondíciódon is. Hogy csinálod?

Megszoktam ebben a profi életben, hogy rendszerben élek. Otthon például csak szénsavmentes ásványvizet iszok, odafigyelek arra, amit eszek. Nem eszem például disznóhúst, inkább csak csirkét. Azt lehet mondani, hogy 77-78 kilósan fociztam az első ligát és most is annyi vagyok. Rengeteget járok úszni, szaunázni, a regenerációt szem előtt tartom. Ha nincs is edzés, egyedül megyek futni, vagy tornázni. Az összes edzésen részt vettem és részt is veszek, ha heti négy volt, akkor négyszer mentem. Ehhez nagy akaraterő kell, mert sokszor, amikor hazamegyek, fel tudnám falni az egész hűtőt, de nem lehet. Mondták Hodosban is a srácok, miért járok négy edzésre, elég lenne kettő-három, de ha nem megyek, hiányzik. Ha van egy hét szabadom, nem találom a helyemet.

Az egész életed a foci körül forog?

Nekem igen. Már amikor 18 évesen Ógyallán játszottam, ott kezdtem el tudatosan odafigyelni az étkezésemre és a testmozgásra. Számomra a labdarúgás hivatás.

Melyik klub volt a kedvenced azok közül, ahol játszottál?

Sokan kérdezték már ezt. Amikor Dunaszerdahelyre kerültem, akkor nagyon jól éreztem magam az egy év alatt a Csehszlovák ligában. Voltak ezek a kiruccanásaim, Keszthelyre például elkeseredetten indultam, de mégis jól alakult, jól ment a játék, jó volt a gárda. Aztán megint a DAC, amikor Adameccal játszottunk, majd az ETO-ban fociztam, ott is nagyon szerettem. A Gázszer is nagyon jó kis klub volt, kár hogy olyan hamar vége lett. Úgyhogy merem állítani, mindenhol szerettem, nem tudnék egy klubot kiemelni.

Nézel a tévében focit?

Amikor gyerekek voltunk, akkor ugye ritkaság volt a televízióban a fociközvetítés. Havonta, vagy kéthavonta volt egy. Most meg annyi meccs van, hogy az egész hétvégén nézheted.

Mindent meg tudsz nézni, vagy azért válogatsz?

Már mindent nem. Ha van olyan meccs, ami nagyon érdekel, megnézem, de sokszor átkapcsolok inkább egy filmre, mert ki akarok kapcsolódni. Vagy elmegyek sétálni, ha jó idő van. Régen igyekeztem mindent megnézni, de már fejben belefáradtam. Inkább iszok valahol egy kávét, beszélgetek. Ki kell kapcsolódni, ez nagyon fontos.

Angyal Sándor