Itt készül a Kukkonia kakaó!

A Szabó Gyula Alapiskola negyedik osztályos diákjai gyárlátogatást tettek az Euromilk üzemben. Kíváncsian indultak útnak, hiszen már nagyon várták ezt a kiruccanást.

Miután megérkeztek a nagymegyeri üzembe, gyorsan felkapták a védőruhát – köpenyt, sapkát –, és kezdődhetett a látogatás. Végigtekintették a munkafolyamatokat attól kezdve, hogy a tej megérkezik a gyárba a termelőtől, egészen addig, amíg a termékek a raklapra kerülnek.

Elsőként a laboratóriumot nézték meg, ahol a tej szigorú ellenőrzése zajlik.

Ezután a pasztőröző következett, majd a saját flakonkészítő és töltőrendszer megtekintése volt soron. Érdekes, látványos folyamat volt. A csomagoló volt az utolsó állomás – minden részletet láthattak.

"Az üzembe 15 környékbeli helyről, a Dunaszerdahelyi, a Galántai és a Komáromi járásból szállítjuk a tejet, a legtávolabbi termelő is mindössze 150 kilométerre van az üzemünktől. Naponta 90-95 ezer liter tejet dolgozunk fel" – hangsúlyozta Végh Zsuzsa, az Euromilk üzleti részlegének vezetője.

"A termékek kizárólag hőkezelt eljárással készülnek, semmilyen adalékanyagot nem tartalmaznak. A vajat is hagyományos köpüléssel állítjuk elő a gyárban."

A dunaszerdahelyi tanulók látogatásakor éppen a Kukkonia laktózmentes tejet készítették az üzemben.

Molnár Anna, a Kukkonia marketingosztályának vezetője hozzátette: "A Kukkonia Tejút nevű program csaknem egy éve indult, és nagy sikerrel folytatódik régiónk iskoláiban. Több mint 50 iskolában tartottunk ismertető előadást, most pedig már gyárlátogatásra is invitáljuk a gyerekeket! Fontosnak tartjuk, hogy már gyermekkorban tudatosítsuk, mennyire fontos hazai termékeket vásárolnunk, nem pedig sok esetben kétes minőségű, olcsó behozatalt. Így támogatjuk régiónkat, ugyanakkor kiváló minőségű termékeket kapunk. Ezzel is hozzájárulunk térségünk élelmiszer-gazdaságának fejlődéséhez, a munkahelyteremtéshez, a vidék népességmegtartó képességének javításához!"

 

-k-