Lezárult "A virágos Csallóközért" környezetszépítő verseny - Íme Csallóköz legrendezettebb falvai

A Kukkonia Polgári Társulás 2017-ben harmadik alkalommal hirdette meg "A virágos Csallóközért" környezetszépítő versenyt, melyben 10 település vett részt: Medve, Csicsó, Ekecs, Tárnok, Keszölcés, Csallóköznádasd, Csiliznyárad, Doborgaz, Baka, Kisudvarnok. A polgári társulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az új zöldterületek, parkok, fasorok létesítésére, s a már meglevők fenntartásának fontosságára. 

Lezárult "A virágos Csallóközért" környezetszépítő verseny - Íme Csallóköz legrendezettebb falvai

Virágokkal díszítve sokkal esztétikusabb látványt nyújtanak településeink, ugyanakkor elengedhetetlen az ápolt, rendezett és tiszta környezet is. A parkok, zöldövezetek kialakításán kívül fontos az utcák, közterek takarítása és gondozása, valamint a falu határainak rendben tartása és gyomtalanítása is.

Idén 6800 eurót fordítottak támogatásra, melyet új zöldövezet kialakítására vagy a már meglévők revitalizációjára, pihenőhelyek kialakítására, bővítésére és a helyi turizmus támogatására költhetnek a települések.

"A verseny során nagyon sok ötletes megoldással találkoztunk, maguk a települések is sokkal rendezettebbek és esztétikusabbak voltak az előző évekhez viszonyítva" - mondta Dóka Tímea, a társulás elnöke.

A társulás döntése alapján 2017-ben Kisudvarnok végzett az első helyen, második Baka lett és a harmadik helyre három település került: Ekecs, Doborgaz és Medve.

Különdíjjal jutalmazták Csicsót.

Idén is lehetőség nyílt interneten szavazni a legszebb településre, a szavazatok alapján Baka lett a nyertes, így ők különdíjban is részesültek.

A versenyt a Kukkonia Polgári Társulás és a Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség finanszírozta.

 

-k-