Magyar segítség érkezett a határon túli magyaroknak – Magyarország szlovákiai nagykövete először Kisudvarnokba látogatott

A Chi Fu Investment elnöke, a magyar állampolgárságú Frank Liu úr 400 000 egészségügyi maszk adományozásával segítette a külhoni magyarságot – a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével. A cél a koronavírus terjedésének a megelőzése és az eredményes felvidéki védekezés.

Magyar segítség érkezett a határon túli magyaroknak – Magyarország szlovákiai nagykövete először Kisudvarnokba látogatott
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

A Felvidékre szánt egészségügyi maszkok az elosztásra felkért címzetthez, a dunaszerdahelyi székhelyű Kukkonia polgári társulás képviselőihez érkeztek. A polgári társulás az adománylevél elveivel összhangban segédkezett a szétosztásban.

„Örömmel fogadtuk az ismételt felkérést. Fontosnak tartjuk a megelőzést, a maszkviselést, ezért kötelességünknek éreztük, hogy a lehető legtöbb külhoni magyar településre eljusson az adomány.

Az elosztás folyamán összesen 165 településsel vettük fel a kapcsolatot a dunaszerdahelyi, komáromi, érsekújvári, galántai, vágsellyei, lévai, illetve nagykürtösi járásokból, majd juttatunk nekik az egészségügyi maszkokból. Szállítottunk továbbá a kelet-szlovákiai magyarlakta településekre is és adományoztunk 55 alapiskolának, 20 nyugdíjas- és szociális otthonnak, kórházaknak, gyermekotthonnak, hajléktalanszállónak és a két szlovákiai magyar színháznak is”

– mondta Világi Réka, a Kukkonia polgári társulás képviselője.

Az adomány jelentős része a települések polgármesterein keresztül jut majd el a rászoruló magyarokhoz. Az ünnepélyes átadásra november 30-án került sor. Az adomány egy részét Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövete és Világi Réka, valamint Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás képviselői adták át a kedvezményezetteknek: a dunaszerdahelyi Idősek Otthonának, a dunaszerdahelyi gyermekotthonnak, a kisudvarnoki Magyar Tannyelvű Alapiskolának, valamint a Csilizköz-, a Dunamagisztrál- és a Tőkési-ág Kistérségek polgármestereinek: Polák Lászlónak, Szitási Ferencnek és Marczell Zoltánnak.

Pető Tibor nagykövet hétfő délelőtt a kisudvarnoki alapiskolában tett elsőként látogatást, ahol a kisdiákok egy kedves kis kultúrműsorral fogadták őt.

Táncoltak, énekeltek, szavaltak és figyelmesen végighallgatták a beszédeket. Az intézmény igazgatónője, Varga Bukta Tünde röviden bemutatta az iskolájukat. Egyebek mellett elmondta, négy osztállyal működnek, jelenleg 59 tanuló látogatja az intézményt. Az oktatás két blokkban működik, csengetés nélkül. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok a legjobb belátásuk szerint döntik el azt, hogy melyik tantárgyra mikor mennyi időt szánnak. Különféle versenyek aktív résztvevői, illetve a falu életéből is kiveszik a részüket. „Büszkék vagyunk rá, hogy ebben az iskolában dolgozhatunk, taníthatunk” – zárta mondandóját az igazgatónő.

Pető Tibor elmondta, úgy gondolja, aki az óvodában és az iskolában elsajátítja a magyar nyelvet, az egész életében megőrzi e kincset. „Óriási felelősség hárul a pedagógusokra, de gyönyörű feladat lehet megtanítani a kicsiknek a nyelvet, melyet több mint tíz millióan beszélnek a Kárpát-medencében.

Egy kicsit sajnálom ezt a generációt, mivel egy olyan helyzettel találták szembe magukat, amilyennel eddig közülünk azt hiszem, még senkinek nem volt dolga. Abban azonban biztos vagyok, hogy túl fogják, túl fogjuk élni. Az a segítség, amit Magyarország részéről az első és most a második hullámban is nyújtunk a határon túli magyaroknak, az annak a jelképe, hogy egyetlen magyar sincsen egyedül”

– fejtette ki a nagykövet.

Mielőtt hivatalosan is átadták volna a szájmaszkokat, Világi Réka, a Kukkonia PT képviselője, valamint Marczell Zoltán (Kisudvarnok), Polák László (Ekecs) és Szitási Ferenc (Lég) polgármesterek egyaránt köszönetet mondtak Magyarország szlovákiai nagykövetének az adományért.

Kisudvarnok polgármestere kérdésünkre elárulta, a maszkokat az alapiskolán kívül a hatvan év feletti lakosaik között fogják szétosztani. Polák László, a Csilizközi Falvak Társulásának alelnöke, Ekecs polgármestere pedig elmondta, a dunaszerdahelyi járásban 12 település tartozik hozzájuk, közöttük osztották szét az egészségügyi maszkokat. Aláhúzta, az oktatási intézményeket részesítették előnyben, ugyanakkor mindenkinek, akinek szüksége volt rá, jutott a maszkból.

„Egy ideje már benne vagyunk ebben a járványhelyzetben, így a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek bizonyos fokig már fel vannak erre készülve. Ennek ellenére mindenki nagyon örült az adománynak, hiszen egyrészt ez egy gesztusértékű dolog, hogy igenis gondoltak rájuk, másrészt pedig tovább kitart a készletük, így kevesebb pénzt kell költeniük a védőfelszerelések bebiztosítására”

– tette hozzá.

Pető Tibor nagykövet még végigjárta az iskolát, benézett az osztálytermekbe, megismerkedett a gyermekekkel, majd azzal búcsúzott, hogy bízik benne, ilyen ajándékkal többet nem kell ellátogatnia az iskolába.

„Más okból kifolyólag nagyon szívesen jövök, de remélem, a vírus miatt többet nem kell.”

(SzC)