„Nincs rajtunk nyomás a bajnoki címért folyó harcban” – motiváltan vág neki a tavaszi idénynek a DAC

Jól kezdeni a tavaszt és faragni a Slovan előnyéből – ez a célja a DAC futballklubnak, amely pénteken tartotta a tavaszi idény előtti sajtótájékoztatóját. A klubot Jan Van Daele sportigazgató, Bernd Storck vezetőedző és Kalmár Zsolt csapatkapitány képviselte.

„Nincs rajtunk nyomás a bajnoki címért folyó harcban” – motiváltan vág neki a tavaszi idénynek a DAC
Fotó: dac1904.sk

Jan Van Daele előszóban elmondta, hogy a felkészülés kissé atipikus volt abból a szempontból, hogy a csapat az akadémián töltött 4-5 hetet, a járványhelyzet miatt ugyanis nem utaztak el a szokásos törökországi összpontosításra. A felkészülés során szerencsére a klub egy tagja sem fertőződött meg koronavírussal.

Ami az új igazolásokat illeti: a csapat főként fiatal játékosokkal erősödött, ilyen például Horváth Attila, akire Veszelinov Dániel sérülése miatt harmadik számú kapusként számítanak, de Molnár Jakabban és Bögi Ferencben is nagy potenciált látnak. A brazil Mateus Brunetti a védelem bal oldalán, illetve középen is megállja a helyét, az argentin Luciano Vera pedig fiatal kora miatt még az U19-es csapatban is lehetőséget kaphat.

„Ő a jövő játékosa, de még szüksége van tapasztalatszerzésre és, hogy megszokja a környezetet. A médiában sokat emlegették a piaci értékét, de időre van szüksége”

– tette hozzá Jan Van Daele, aki szerint ugyanez elmondható Christie-Daviesről is, akivel már volt alkalma együtt dolgozni Bernd Storck vezetőedzőnek, valamint az amerikai Creighton Braunról, akinek jó fizikai felépítettségét és remek passzjátékát emelte ki. Nem mellesleg visszatért Abdulrahman Taiwo is, aki remek őszt tudhat maga mögött Nagymihályban, és bíznak benne, hogy tavasszal a DAC hasznára lesz.

A klubnál az volt az előzetes cél, hogy minden posztra legyen két egyforma képességű játékosuk, és ennek fényében vágtak bele az átigazolási időszakba is. Nagy változásokat viszont nem akartak eszközölni, igyekeztek egyben tartani a csapat gerincét a sikeres ősz után. A klubnak jelenleg húsz játékosa van tíz pozícióra, plusz a kapusok, amivel teljes mértékben elégedettek.

Bernd Storck vezetőedző elmondta, hogy Eric Davis néhány napja visszatért Panamából, ahol térdműtéten esett át, de bízik benne, hogy heteken belül már rendelkezésére fog állni. Hasonló beavatkozáson esett át Sidney Friede is. A DAC legutolsó felkészülési mérkőzését Schäfer András és Marko Divković sérülés miatt kihagyta, de már ők is készen állnak a Trenčín elleni vasárnapi bajnokira.

„A sérülésekre való tekintettel is igyekeztünk feltölteni a keretet. Néhányan még nem állnak készen, hogy pályára lépjenek, például Mateus Brunetti csak tíz napja van itt, és fizikálisan még nincs olyan állapotban, hogy végigjátsszon egy egész mérkőzést”

– jegyezte meg Storck, aki bár tehetséges labdarúgónak tartja a brazilt, mégsem dobhatja őt egyből a mélyvízbe. Emellett az is hátrányt jelent, hogy a játékos csak portugálul beszél, így a csapattal való kommunikációt is még fejleszteniük kell.

Abdulrahman Taiwóval kapcsolatban Storck elmondta, hogy maga a játékos is vissza akart térni annak ellenére, hogy a csapatban már van két középcsatár Eric Ramirez és Ion Nicolaescu személyében. „Középcsatárként, de akár a támadószekció jobb és bal oldalán is bevethető. A tizenhatoson belül nagyon jól helyezkedik, ezt az ősszel produkált góljai is mutatják. Sok mérkőzés vár ránk, és biztosan lehetőséget fog kapni. Gólokat várok tőle” – mondta Storck.

Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya szerint nagyon jó felkészülést tudhatnak maguk mögött, öt héten keresztül keményen edzettek.

„Fizikálisan és mentálisan is nagyon jó állapotban vagyunk, várjuk már az első mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a csapat készen áll egy újabb sikeres félévre”

– véli így a magyar válogatott játékos. Ugyanakkor nem számít sétagaloppra, hiszen véleménye szerint mindenki ellenük akarja majd megmutatni, hogy ők a jobb csapat.

„Komoly céljaink vannak. Nem szabad olyan hibákat elkövetni, mint tavaly az utolsó négy-öt mérkőzésen. Ebben kell fejlődnünk a jövőben” – tette hozzá a csapatkapitány.

Kalmár úgy érzi, hogy karrierje eddigi legjobb félévén van túl, hiszen a bajnokságban tizenegy gólt és öt gólpasszt jegyzett, valamint beverekedte magát a válogatottba is. Mint mondta, a klubtól nagyon sok segítséget kapott, amikor súlyosabban megsérült, ezért most jó teljesítménnyel akarja mindezt meghálálni. Emellett motiváltnak érzi magát a gólkirályi címért folyó harcban is.

Bernd Storck kiemelte, hogy bár a klub remek feltételeket biztosított a felkészülésre, megterhelő volt öt hetet eltölteni ugyanabban a környezetben, ráadásul a koronavírus-helyzet miatt ellenfeleket is nehezebb volt találni.

„Hosszú volt a felkészülés, de bízom benne, hogy a jövőben hamarabb is elkezdődhet a bajnokság, mint például Magyarországon, Németországban vagy Ausztriában. Soknak tartom az öthetes felkészülést”

– állapította meg a vezetőedző. A célokkal kapcsolatban elmondta, hogy szeretnék behozni a lemaradásukat a Slovannal szemben, valamint, ha folytatódhat a Slovnaft Cup, akkor ott is sikeresek szeretnének lenni.

A vezetőedző szerint abból a szempontból fontos volt edzőmérkőzéseket játszani, hogy lássák, hogyan működnek éles helyzetben azok a dolgok, amiket az edzéseken gyakoroltak. „Ez még az egyes mérkőzések végeredményénél is fontosabb. Mindenki jól dolgozott, a csapat kellően motivált a hétvégi bajnokira” – húzta alá Storck.

A vezetőedző szerint fontos, hogy megnyerjék az alapszakasz hátralévő mérkőzéseit.

„Ha ez sikerül, akkor nyílt lehet a Slovan elleni küzdelem. Mindent megteszünk azért, hogy csökkentsük a hátrányunkat a pozsonyiakkal szemben. Nincs rajtunk nyomás a bajnoki címért folyó harcban, de ettől függetlenül örülnénk, ha sikerülne az élen végeznünk. Megvan a csapat minősége, és ha ezt sikerül a pályán is bizonyítani, akkor minden lehetséges”

– jegyezte meg Storck.

Hasonlóan gondolja Kalmár is, aki szerint nüanszokon fog múlni a bajnoki cím. „Még lesz három mérkőzésünk a Slovan ellen, ezeket be kell húznunk. Nem lesz könnyű, mert egy nagyon jó képességű csapatról van szó, de a DAC képes rá és motivált” – jelentette ki a csapatkapitány.

Ami a klub körüli költségvetést illeti, Jan van Daele elmondta, hogy a jelenlegi helyzet miatt kevés lehetőségük van arra, hogy spóroljanak, hiszen attól függetlenül, hogy a mérkőzéseket nézők előtt vagy nélkül játsszák, a játékosoknak edzeni, a klubban pedig mindenkinek dolgoznia kell.

„Segíteni akarunk a családoknak, akik a DAC-hoz kapcsolódnak, mert nemcsak a fociról van szó, hanem az emberek mindennapi életéről. Szeretnénk őket megtartani ebben a nehéz időszakban is”

– mondta a sportigazgató, majd hozzátette a klubnak hatalmas kiesést jelent, hogy nézők nélkül kell megrendezni a találkozókat.

„A belépőkből származó kiesés több százezer eurónak felel meg. Ez egy nehéz időszak, de köszönettel tartozunk a bérletes szurkolóinknak, akik támogatták a klubot. Bízom benne, hogy hamarosan láthatjuk őket a stadionokban”

– jelentette ki Jan Van Daele, és reméli, hogy a politikusok is megértik, hogy a sportot támogatni kell, ugyanis fontos szerepet játszik az emberek életében.


(tt)