SÉFEK SÉFE: Tatai Robit lehetetlen megállítani – döntőben a bősi szakács!

Csütörtökön már mindenki csak magára számíthatott a Séfek séfe című gasztro-tehetségkutató műsorban, ugyanis mind a hat versenyzőnek egyénileg kellett megküzdenie egymással.

SÉFEK SÉFE: Tatai Robit lehetetlen megállítani – döntőben a bősi szakács!
Forrás: TV2

Az első körben a hagyományos rácponty receptjét kellett újragondolniuk a séfjelölteknek, és az elkészült ételt formabontó módon tálalniuk. A piactér mindössze öt percig volt nyitva, a főzésre pedig ezzel együtt 60 percet kaptak.

Tatai Robi bevallotta, soha nem készített még rácpontyot, így nem is igazán ismerte a készítésének pontos menetét. Elrugaszkodott az eredeti recepttől: roston sült pontyfilét tálalt lecsókrémmel, tejfölmousse-szal, céklalében savanyított hagymával, paprikával és retekkel, édesburgonya gyöngyökkel, karalábéágyra helyezett sült krumplival, valamint kolbászmorzsával és szalonnachipsszel.

A séfekre nehéz döntés várt, ugyanis kitűnő rácpontyokat kóstoltak, s mindannyian egyetértettek abban, hogy az összes tányért fel lehetett volna szolgálni étteremben.

A séfek szerint Robi ételéből kissé hiányzott a lecsós jelleg, Wolf András viszont épp ebben látta a tányér kreativitását.

A legjobban Zalán pontya sikerült, aki pontymousse-t készített, amihez lecsókrémet, kakukkfüves-fokhagymás konfitált burgonyát, tejfölzselét és kolbászmorzsát illesztett.

Az első kör után a séfek döntése alapján Balázsnak kellett elhagynia a konyhát, Melitta egy hajszállal jobb ételt készített.

A második fordulóban Robinak, Szandokánnak, Rolinak, Zalánnak és Melittának kellett megküzdenie a döntőbe jutásért. A séfeken kívül itt már a magyar gasztronómia meghatározó arcai is véleményezték az elkészült ételeket.

Ezúttal mangalicaszüzet vagy mangalicakarajt kellett bisztró-stílusban készíteniük minimum négy további elemmel a tányéron.

A dunaszerdahelyi Villa Rosa étterem fiatal szakácsa szuvidolt mangalicaszüzet készített, amit zellerpürével, zelleres-petrezselymes habbal, paradicsomos mártással, pirított gombával, savanyított hagymával és zellerszárral, chilis-korianderes mogyorómorzsával és fekete rizschipsszel tálalt.

A vendégséfek is elismerően értékelték Robi ételét, és a tálalás is tetszett a szakértőknek.

Robi szeme előtt egész végig a továbbjutás lebegett, bevallása szerint nagyon ideges volt az eredményhirdetéskor, de sokáig nem kellett izgulnia,

ugyanis elsőként jutott a döntőbe!

Robi mellett Zalán és Szandokán küzdhet meg pénteken a 10 millió forintos fődíjért és a franciaországi szakmai továbbképzésért. A döntő rengeteg izgalmat tartogat, visszatérnek ugyanis a korábban kiesett versenyzők is.


Az előző részek tartalmából:

Szeptember 18.: Tatai Robi készítette a legjobb levest!

Szeptember 19.: Tortakészítésben is helytállt a fiatal bősi szakács

Szeptember 20.: Az egyik legnehezebb feladaton vannak túl a versenyzők, Robi ismét remekelt

Szeptember 21.: Elképesztő, amit Tatai Robi kihozott a csirkepörköltből!

Szeptember 22.: Lepipálta társait a csallóközi szakács

Szeptember 25.: Robiék elvarázsolták a gyerekeket, páran szarvashibát követtek el​

Szeptember 26.: Rezgett a léc Robi alatt, de a főétele megmentette​

Szeptember 27.: Lenyűgözte a franciákat a fekete csapat, Tatai Robi elődöntős!​


(fl)