Szlovák nyelvi tábor a Bartók Béla Alapiskolában

2016. július 8. - 12:58 | Régió

Immár negyedik alkalommal szervezték meg a szlovák nyelvi tábort a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola elsős tanulói részére.

Szlovák nyelvi tábor a Bartók Béla Alapiskolában
Kattintás után megtekinthető a többi kép (Fotók: BB AI)

„A július első hetében zajló táborban kis létszámú csoportokban játékos, kreatív formában hoztuk közel a gyerekekhez a szlovák órákon tanultakat. A foglalkozásokat sok mozgással, játékkal és rajzos – alkotó feladatokkal egészítettük ki, maximálisan kihasználva az interaktív oktatás adta lehetőségeket is“ – árulta el PhDr. Ládi Andrea, az intézmény oktatója.

Minden nap más és más témakört ölelt fel, így a beíratott gyermekek megtanulhattak szlovák nyelven vásárolni, és megismerhették a város nevezetességeit. A hét folyamán gyakorolhatták a gyalogos közlekedési szabályokat és közelebb kerülhettek az állatokhoz. A tábor befejezéseként pedig Dunaszerdahelyen mozilátogatáson vettek részt, amely során a Szenilla nyomában (Finding Dory) c. rajzfilmet nézték meg.

„A heti foglalkozásokat 29 elsős gyermek vette igénybe, akik sok kellemes élménnyel, bővebb szókinccsel és egy elismerő oklevéllel búcsúztak társaiktól és a négy tanító nénitől“ – fűzte hozzá Ládi Andrea.

(la/para)