Több mint kétmilliót fizetett ki eddig a KKA

2018. szeptember 4. - 12:03 | Belföld

Július végétől 350 szerződést kötött meg a pályázókkal a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA), és 2 300 000 millió eurót fizetett ki a pályázatokra.

A 13 kisebbség szakmai tanácsai 1460 pályázatot javasoltak támogatásra, a 7 680 000 eurónyi össztámogatásból nagyjából 300 ezer eurót nem osztottak szét a tanácsok, ez az összeg a jövő évi támogatási csomag részévé válik. A szerb kisebbségen kívül mindegyik kisebbségi szakmai tanács befejezte az idei döntéshozatalt.

Azoknak a pályázóknak, akik augusztus 1. után kapták meg a támogatást, március 31-re tolódik a pályázat lebonyolításának határideje, elszámolási kötelezettsége pedig április 15-ig lesz.

Azok a nyertes pályázók, akik még nem kaptak felszólítást a költségvetés módosítására, vagy a szerződés aláírására, a napokban számíthatnak arra, hogy az Alap kapcsolatba lép velük.

”A cél, hogy szeptember végéig a pályázatok jelentős része ki legyen fizetve, októberre már csak néhány maradjon, amelyek problematikusabbak” – mondta Molnár Norbert, az Alap igazgatója.

A jövő évi támogatási kiírásokat már idén októberben kezdi nyilvánosságra hozni az Alap, hogy jövőre a dotációk nagy részét már az első félévben utalni tudják.

-para-