Tour de France - Simon Yates szökésből nyert szakaszt, nem változott az összetett

2019. július 18. - 17:35 | Sport

Simon Yates szökésből nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 12. szakaszát. A francia Julian Alaphilippe megőrizte az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

Tour de France - Simon Yates szökésből nyert szakaszt, nem változott az összetett
AP Photo

A Toulouse és Bagneres-de-Bigorre közötti 209,5 kilométeren három emelkedő - egy negyedik és két első kategóriás hegy -, valamint egy gyorsasági részhajrá várt a versenyzőkre. A szakasz elején nehezen engedett el szökést a mezőny, végül egy 40 fős nagy csoport tekert el. Mivel a bolyban nem volt az összetett élcsoportjára veszélyes versenyző, így a mezőny megnyugodott, a szökevénycsoport pedig 6 perc feletti előnyt dolgozott ki.

Az első nagy hegy, a Peyresourde csúcsán, 63 kilométerrel a cél előtt Simon Clarke indított támadást az élbolyból, és az EF 33. születésnapját éppen csütörtökön ünneplő ausztrál versenyzője egy percre el is tekert riválisaitól. Őt a záró hegyen, az Hourquette d'Ancizanon sorozatos támadások után befogták.

A végén egy hármas csoport harcolt a szakaszsikerért, és a tavalyi Vuelta győztese, a brit Simon Yates megelőzte a májusi Girón két szakaszt nyerő spanyol Pello Bilbaót és az osztrák Gregor Mühlbergert. Yates pályafutása során először örülhetett etapgyőzelemnek a francia körversenyen, s immár mindhárom nagy háromhetes viadalon nyert szakaszt.

Az összetett esélyesei és Alaphilippe 9 és fél perc hátránnyal együtt értek célba.

A szakasz krónikájához tartozik, hogy 80 kilométerrel a cél előtt - eddig ismeretlen okok miatt - feladta a viadalt az ausztrál Rohan Dennis, noha a szám világbajnoki címvédőjeként a pénteki időfutam egyik legnagyobb esélyesének számított.

Eredmények:

12. szakasz, Toulouse - Bagneres-de-Bigorre, 209,5 km:
1. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 4:57:53 óra
2. Pello Bilbao (spanyol, Asztana) azonos idővel
3. Gregor Mühlberger (osztrák, Bora-Hangsrohe) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step) 52:26:09 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:12 p hátrány
3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos) 1:16 p h.

Pénteken Pau-ban 27,2 kilométeres egyéni időfutam vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a jövő vasárnapi, párizsi befutóig.

MTI